Barnabás mára egészséges, boldog óvodás
Várszegi Viktória
2013. október 28.

Murvai Barnabás 2012 májusában kapta meg kisöccsének a KRIO Intézetben tárolt őssejtjeit - a beavatkozás után a kórházból az akkor kétéves kisfiú azzal az ígérettel távozott, hogy néhány hónap múlva teljesen gyógyultan, ugyanolyan életet élhet, mint a többi gyermek. 

Dacára annak, hogy még csak hároméves, Barnabás rengeteg megpróbáltatáson esett át eddigi élete során. Koraszülött babaként, kis súllyal jött a világra, s bár az ezzel járó problémákat sikerült leküzdenie a családnak, a pici behozta "lemaradását", nem tarthatott sokáig a felhőtlen időszak. Barnabásnál egy olyan leukémiát megelőző állapotot diagnosztizáltak, amelyben a kóros sejtek már gátolják a csontvelő egészséges működését, ezért a beavatkozás előtt a kisfiú szinte folyamatos orvosi kezelésre szorult.

Barnabás története tavaly vált ismertté, hiszen nem sokkal azután, hogy az életveszélyes kór kezelését megkezdték nála, megszületett kisöccse, Balázs, aki új reményt adott a gyógyulásnak. Barnabás orvosai ugyanis őssejt-transzplantációt javasoltak a kis beteg felépülése érdekében, amelyhez a Balázs köldökzsinórvérében található őssejtek jó eséllyel voltak felhasználhatók. A szöveti egyezőség valóban fennállt a két testvér között, így Barnabás megkaphatta a KRIO Intézet munkatársai által a testvére köldökzsinórvéréből izolált és műtétre előkészített őssejteket.

Az őssejt-transzplantációt 2012 május 29-én Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban hajtották végre - a kisfiú mára teljesen egészséges, boldog óvodás.

Barni és édesanyja, Enikő az ATV START c. műsorának vendégei voltak: http://www.atv.hu/videok/video-20131024-ossejtterapia

Kapcsolódó cikkeink