Az idejében történő diagnózis és kezelés a mama és a baba (!) érdekében egyaránt fontos: kutatások igazolják, hogy a depressziós kismamák gyermekei érzékenyebbek a stresszre; a kedélybeteg édesanyák babáitól vett nyálmintákban lényegesen magasabb a kortizol - egy a stressz hatására termelődő hormon - szintje, mint más újszülöttek esetében. A szakorvosi segítség tehát elengedhetetlen – a cél, hogy úgy stabilizálják a várandós állapotát, hogy közben ne ártsanak a magzatnak.

Kiket veszélyeztet?

Lehetetlen lenne egyértelmű választ adni a kérdésre, azonban léteznek bizonyos hajlamosító tényezők. Az egyik legkomolyabb rizikófaktor, ha a kismama már korábban, a várandósság előtt is küzdött valamilyen mentális problémával – a megelőző depressziós epizódok, szorongásos tünetek figyelmeztető jelek lehetnek. A házassági/párkapcsolati gondok szintén veszélyt jelentenek, mint ahogyan a tartós, állandó stressz is. A családi és társadalmi támogatás hiánya elszigeteltség érzetet kelt a kismamában, ez is hozzájárulhat a terhesség alatti depresszió kialakulásához. Rizikófaktorként értékelhető még a túl fiatal/túl idős anyai kor, a nem kívánt terhesség, illetve ha a családban már előfordult hasonló mentális betegség (a depresszióra való hajlam ugyanis örökölhető).

Figyelmeztető jelek

A terhesség alatti depresszió tünetei megegyeznek a depresszió általános tüneteivel:

• értéktelenség, kedvetlenség, üresség, elkeseredettség, reménytelenség érzése;
• gyengeségérzet, csökkenő munkabírás, fáradékonyság, figyelem- és emlékezetzavarok, nyugtalanság, stb;
• krónikus fejfájás, emésztési zavarok, hányinger, étvágytalanság/falási rohamok,  légszomj, szédülés, szexuális problémák, alvászavarok, stb.