Egypetéjű hármasikrek születtek Liverpoolban
Várszegi Viktória
2016. november 7.

A 23 éves kismamának már volt egy kislánya korábbi kapcsolatából, nem is gyanakodott terhességre amikor orvoshoz fordult, ugyanis hetek óta makacs hányingerrel és fejfájással küzdött. Becki-Jo Allent óriási meglepetés érte, amikor orvosa közölte vele, panaszait nem betegség okozza, hanem ismét várandós, ráadásul mindjárt három kisbabát hord a szíve alatt.

A terhesség minden komplikáció nélkül zajlott, a három kisfiú, Roman, Rocco és Rohan a 31. héten születtek meg, és bár az orvosok szinte kizártnak tartották, Becki-Jo már akkor gyanította az igazságot. A babák születésüket követően 6 hétig a liverpooli női kórház újszülött osztályán maradtak, és Becki-Jo már ebben az időszakban észrevette, milyen döbbenetes a hasonlóság a három csöppség között. A kórház dolgozói továbbra sem hittek benne, az anyuka végül DNS-tesztet csináltatott, az eredmény pedig egyértelműen őt igazolta. Az orvosok is nagyon megdöbbentek, hiszen 200 millió esetből mindössze egyszer fordul elő ilyen!

Foró: Photojos Photography

Fotó: Daily Mail

Forrás: Daily Mail

Forrás: Daily Mail

Forrás: Daily Mail

Forrás: Daily Mail

Forrás: dailymail.co.uk