H1N1 elleni vakcina - Oltassunk vagy ne oltassunk?
Várszegi Viktória
2009. október 21.

Az egészségügyi miniszter viszont úgy fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján, hogy az infektológus csupán magánvéleményének adott hangot az ominózus riportban, a szakmai kollégium hivatalos álláspontja eltér Szalka András nyilatkozatától. Székely Tamás azt is hozzátette, az ügy kapcsán telefonon megkereste a kollégium vezetőjét, aki leszögezte, a szervezet nem változtatott korábbi álláspontján (amely nem osztja Szalka doktor véleményét).

Schneider Ferenc, a szakmai kollégium másik tagja (is) némi aggodalomnak adott hangot egy hétfői HVG-interjúban:

"Azzal önmagában nincs baj, hogy teljes, elölt vírusokról van szó, inkább azzal, hogy nincsenek ezzel kapcsolatban tapasztalataink."

(A magyar vakcinát ún. teljes sejtes, vagyis teljes elölt vírusból gyártották, holott Európában többnyire hasított sejtekből állították elő az oltóanyagot - a szerk.)

"A hasított vakcináktól kevésbé várható, hogy káros oltási reakciót generálnának, kissé, kevéssé immunogének…"

A szakember elmondta azt is, hogy a járvány terjedésétől függően, eljöhet az az idő is, amikor az oltás kockázata alacsonyabb lesz, mint a megbetegedésé, de egyelőre nem tartunk ott. Várandós nőkkel és 3 év alatti gyermekekkel kapcsolatban jelenleg nem rendelkezünk klinikai vizsgálatokkal, amelyek a vakcina hatását, hatékonyságát jeleznék – tette hozzá.

Az Egészségügyi Minisztérium álláspontja

Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerint a terhes nőket alapvetően a magas láztól kell megóvni – amely megbetegedés esetén napokig fennállhat -, tehát nem a vírus, és az abból készített oltóanyag fenyegeti a kismamákat, hanem az influenza okozta magas láz, ezt kell megelőzni, a védekezés legjobb módja pedig az oltás. Az Egészségügyi Minisztérium (és az országos tiszti főorvos) mindazonáltal kizárólag a második és harmadik trimeszterben ajánlja a vakcinát, koraterhességben a hozzátartozók, családtagok beoltatása mellett érvelnek.

Genetikusi vélemény

Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus támogatja a várandósok mielőbbi beoltását, sőt véleménye szerint, nagyfokú tudatlanságra vall a terhesség első harmadára vonatkozó oltási tilalom.

A Babásmamás.hu továbbra sem kíván állást foglalni, mindenkinek a maga meggyőződése szerint kell eljárnia a védőoltás beadatása tekintetében. Igyekszünk minél több hasznos információval és tudományos ténnyel ellátni Benneteket, de a döntést nem hozhatjuk meg mások helyett! Amit tanácsolunk: kérdéseidet bátran (és mihamarabb) vesd fel a gyermekorvosnak, nőgyógyásznak, háziorvosnak!   

Hasznos linkek

  • Czeizel doktor esszéje a pénteki Élet és Irodalomban olvasható, ha kíváncsi vagy rá, kattints ide!
  • A TV2 Szalka doktorral készített interjúját itt nézheted meg (video).  
  • A Magyar Orvosi Kamara sajtószemléjébe is belenézhetsz, katt! Itt található Dr. Sebő Zsuzsa gyermekorvos Újinfluenza és oltások: miért? című írása is!

Korábban a Babásmamás.hu-n