Hogyan készülhetünk fel a szülési fájdalmakra?
Várszegi Viktória
2016. május 11.

Minden kismamát foglalkoztat a szülés és az azt kísérő fájdalom kérdésköre. Akik első gyermeküket várják, még nagyobb izgalommal készülnek, hiszen nincsen semmilyen tapasztalatuk, csak olvastak, hallottak róla. A gyermekes anyukák már tudják, hogy milyen fájdalmakra számíthatnak, de ők is gondolnak rá, készülnek valahogyan - és a "hogyan" kérdés a szülésnél kulcsfontosságú, mert nagyon sok múlik rajta.

De kezdjük az elején!

A fájdalom szó hallatán mi, európai emberek csak rosszra gondolunk, azonnal görcsbe rándul a gyomrunk, és rohanunk fájdalomcsillapítóért. Mert ebben nőttünk fel, ezt láttuk a szüleinktől, és a nyugati orvoslás is feltétlenül leküzdendőnek tekinti a fájdalmat, szemben más kultúrákkal, ahol már gyerekkorban azt tanítják, hogy a fájdalmat figyelni kell, mert jelez nekünk valamit. És nem csak megfigyelik, hanem elsajátítják annak helyes kezelését is.
A fájdalom legtöbbször a testünkben akkor jelentkezik, ha baj van. Jelzi, hogy hol keresendő és kezelendő a betegség. Kivéve a fizikai változást, mint például a fogzást, mert az nem betegségre, elromlásra utal, hanem a fejlődés okozza. Ehhez hasonlóan a szülésnél, a fájdalom jelenléte nem egy beteg folyamatról árulkodik, hanem egy pozitív változásról, amely a születés felé visz. Jelzi, hogy a testünk jól működik, és képesek vagyunk életet adni egy gyereknek.

A fájdalomtól való félelem sajnos sok nőt arra késztet, hogy császármetszéssel hozza világra gyermekét. Pedig a császármetszésből való felépülés is fájdalommal jár, sőt az egy hosszabb folyamat, hiszen a műtéti beavatkozás egy sérülés, amelyből nehezebben lehet felgyógyulni, míg a szülés egy természetes folyamat. Természetes a vele járó fájdalom is, amely jelzi, hogy éppen hol tart és rendben halad-e a szülés. Ha jobban megismerjük testünk működését és a szülés folyamatát, azt, hogy mi és hogyan okoz fájdalmat, akkor nem fogunk félni tőle annyira, könnyebben el tudjuk fogadni azt, így elviselhetőbbé is válik.

Kapcsolódó cikkeink