Idén érdemes korábban elkezdeni az immunerősítést
Várszegi Viktória
2014. október 2.

A korán beköszönő ősz miatt korábban jelentkeznek a megfázásos betegségek, ezeket a legkönnyebben erős immunrendszerrel kerülhetjük el. Ha már kiskorában hatékonyan óvjuk gyermekünk immunrendszerét, az felnőtt korában is fokozott védelmet nyújt a szervezetének. Az igazán hatékony megelőzés kezdete azonban a magzati kor.

Fotó: sheknows.com

Az idei évben az időjárás nemcsak a nyaralóknak nem kedvezett, de az immunrendszerünknek sem tett jót: az enyhe nyár után korán megérkezett a hideg, csapadékos ősz, vele pedig az első meghűlések, felső légúti megbetegedések.

"Idén meglepően korán, már szeptember elején végigsöpört az első betegséghullám az iskolákban, óvodákban" – mondja Dr. Király Balázs házi gyermekorvos. "A rendelőnk már most tele vannak felső légúti betegséggel küzdő gyerekekkel."

A gyerekek szervezetét érdemes minél hamarabb felkészíteni a hideg időre, de a közösségbe kerülés is próba elé állítja az immunrendszerüket.

"Életünk első 1000 napja kulcsfontosságú az immunrendszer és a bélflóra kialakulása szempontjából. A bélflóra nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez, hiszen ez a szervezet egyik fő védvonala, itt szívódnak fel a szervezetünk számára nélkülözhetetlen tápanyagok, vitaminok és ásványi anyagok. A gyermekek immunrendszere 3 éves korukig fejlődik a legintenzívebben, ezért ebben az időszakban rendkívül fontos a C- és D-vitamin, valamint a vas és a kalcium pótlása is. Ezeket azonban nehéz megfelelő mennyiségben pusztán táplálkozás útján bevinni a gyerekek szervezetébe, ezért érdemes a gyermekek igényei szerint összeállított táplálékkiegészítőket is az étrend részévé tenni. És nemcsak a gyermekeknél, hiszen az első 1000 napba a magzati kor és a szoptatás időszaka is beleszámít, így nagyon fontos, hogy az édesanya is változatosan, egészségesen táplálkozzon!" – mondja az Első 1000 nap program szakembere.

Csecsemőkorban nagyon lényeges az anyatejes táplálás, hiszen az anyatej tele van olyan anyagokkal, amelyek számos fertőzéstől megóvják a kicsit. Később fontossá válik, hogy a gyerekek minden nap fogyasszanak zöldséget, gyümölcsöt, erre az ősz is kiváló alkalmat nyújt még. Az alma, a szőlő, a körte, a szilva, valamint a sütőtök mind kiváló vitaminforrás.

Ilyenkor ősszel a legfontosabb szervezetünk számára a C-vitamin, ugyanis jelentős szerepet játszik az ellenálló szövetek felépítésében, segít a fertőzéseket is legyőzni. Ma már egyre többet tudunk a D-vitamin jelentőségéről, segíti az immunrendszer egészséges működéséhez is, valamint szerepe van a fertőző betegségek elleni védekezésben. A téli, napfény nélküli hónapokban a D-vitamin pótlás megfelelő minőségű, D-vitamint tartalmazó tápszerrel és gyerekitallal megoldható, melyeket speciálisan a csecsemők és kisgyerekek igényei szerint fejlesztettek ki szakemberek.

"Fontos, hogy a mindennapi mozgás is része legyen a gyerekek napirendjének már kezdetektől fogva. A legkisebbekkel sétáljunk nagyokat, a nagyobbacskáknak a játszótér megunhatatlan szórakozást jelent, míg a nagyobbak már sportolhatnak is. Megfelelően felöltözve a hűvösebb időben is lehetőségünk van a szabadban mozogni. Figyeljünk oda a réteges öltözködésre, ha pedig a gyerekek nagyon kimelegednének, megizzadnának játék közben, gyorsan öltöztessük át őket. A gyerekek egészséges fejlődéséhez, az egészséges immunrendszer kialakulásához a megfelelő mennyiségű alvás is elengedhetetlenül fontos" – emelte ki Dr. Király Balázs.

Az első 1000 nap:

Az első 1000 napban a gyermekek egész életüket meghatározó fejlődésen mennek át. A terhesség ideje alatt magzatként, majd életük első éveiben szervezetükben soha meg nem ismételhető minőségi és mennyiségi változások mennek végbe. Életünk első 1000 napjában a legintenzívebb a kognitív területek – mint a gondolkodás, a nyelvi képességek, az emlékezet – fejlődése, de ebben az időszakban alakul ki a bélflóra és az immunrendszer is. Ekkor válik véglegessé a zsírsejtek száma, ami meghatározza a későbbi elhízásra való hajlamot. Az első 1000 nap kritikus a felnőttkori csontsűrűség, magasság és vérnyomás szempontjából is, azaz hosszú távon ez az időszak döntően befolyásolja a gyermek későbbi életét, egészségét. Megfelelő táplálkozással csökkenthető például a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve a cukorbetegség kialakulásának kockázata is. A Magyar Primer Prevenciós Orvos Egyesület – a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társasággal együttműködve – éppen azért kezdeményezte az Első 1000 nap programot, hogy erre a kiemelten fontos időszakra felhívják a társadalom és a szakma (orvosok, védőnők) figyelmét.

www.elso1000nap.hu

Kapcsolódó cikkeink