Mi van a pelusban?
Várszegi Viktória
2011. augusztus 27.

Bajt jelent, ha a baba napok óta nem produkált semmit, vagy épen ellenkezőleg, túl gyakran kell a pelenkát kicserélni?

Székrekedés

Újszülötteknél kicsit más a helyzet, mint nagyobb gyermekek vagy felnőttek esetében. Általában nincs ok aggodalomra még akkor sem, ha négy-öt napon keresztül sincs széklet. A csecsemők emésztése ugyanis egészen másként működik: néhány napos vagy hetes babáknál többnyire az anyatej kis mennyisége okozza a problémát, később, hat-nyolc hetes korban pedig előfordulhat, hogy a pici olyan jól megemészti a tejet, hogy egyszerűen nem marad "fölösleg". Amikor ismét kakil a baba – napok telhetnek el (!) – nem lesz keményebb a széklete, ami kellemetlenséget okozhatna a számára (olyan lesz az állaga, mint rendesen, csak a mennyiség lesz nagyobb).

Ha a kicsi jól érzi magát és semmi jele hasfájásnak, inkább bízzuk a természetre a dolgot. Az óvatos tornáztatás vagy a puha masszírozás a legtöbb, amit tehetünk a siker érdekében; hashajtó kúpot, kamillateát és más egyéb házi praktikát (pl. lázmérőzés) semmiképp se vessünk be, minden meg fog oldódni magától.

Hasmenés

A hasmenés kritériumai is mások a csecsemőknél; a széklet állagát, szagát és színét kell figyelni, a gyakoriság nem szempont. Az első hetekben, hónapokban az is teljesen normális, ha minden szopizás után kakil a baba. Az egészséges széklet sárgás színű és krémes állagú, baj akkor van, ha nyálkássá, nyúlóssá vagy túróssá válik, megváltozik a színe (a hasmenéses széklet zöldes) és a szaga is sokkal erőteljesebb lesz.

Kapcsolódó cikkeink