Nyílt nap a Semmelweis Egyetem gyermekorvosaival
Várszegi Viktória
2014. május 9.

A hazai gyermekgyógyászat 175 éves fennállásának alkalmából nyílt napot tart a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikája a hétvégén. A "Nyílik a Bókay" elnevezésű eseményen konzultációs lehetőségeken túl, gyakorlati bemutatók, újszülöttek ellátásával, táplálásával kapcsolatos tanácsadással és különböző szűrésekkel, gyermekprogramokkal is készülnek a szervezők.

A Bókay Gyermekklinika Európában negyedikként, hazánkban pedig az elsőként alapított gyermekgyógyintézet, amely idén ünnepli fennállásának 175 éves évfordulóját. "A jubileumi rendezvénysorozat keretében május 11-én, vasárnap 10 és 16 óra között egy nyílt napot tartunk az érdeklődő családok, várandós anyukák, kismamák számára a VIII. kerület, Bókay u. 53. szám alatt található intézményünkben. Továbbá az előzetesen meghirdetett logó- és kabala figura pályázat győzteseit is kihirdetjük" – mondta Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika igazgatója.

Gyermekkori asztmával, allergiával, laktózérzékenységgel, cukorbetegséggel, de akár egyszerű has- vagy gyakori lábfájással kapcsolatban is kérdéseket tehetnek fel a nyílt napra látogatók. A "Nyílik a Bókay" elnevezésű eseményen konzultációs lehetőségeken túl gyakorlati bemutatók is lesznek, sőt azt édesanyák azt is megtudhatják, hogy mit kell tenniük, ha egy csecsemő vagy kisgyerek elájul vagy fulladozni kezd. "A felnőttek elsajátíthatják a leggyakoribb otthoni balesetek sürgősségi ellátásának alapjait, tanácsot kaphatnak az újszülöttek ellátásához, táplálásához vagy akár egészséges és diétás ételek elkészítéséhez is. Miközben a gyerekek szűréseken, valamint további gyermekprogramokon, arcfestésen, koncerten vehetnek részt. Lesz testtömeg és testhosszmérés, testtömeg-index kalkuláció, vérnyomásmérés, testtömeg-összetétel vizsgálat" – tette hozzá az igazgató.

A nyílt nap részletes programjai az alábbi linken olvashatóak: http://www.gyermekklinika.semmelweis.hu/info.aspx?sp=1