Őssejtbeültetéssel az AIDS is gyógyítható lehet?
Várszegi Viktória
2013. november 19.

A híres berlini páciens, Timothy Brown 2007-es esete után ismét két olyan AIDS-betegről adtak hírt idén nyáron, akiknek a szervezetéből őssejt-transzplantációt követően eltűnt a HIV.

Amerikában két őssejt-transzplantáción átesett, AIDS-es rákbeteg szervezetében nem tudták kimutatni a HIV jelenlétét, ami arra enged következtetni, hogy az őssejtterápia nemcsak a rákos megbetegedésből, hanem az AIDS-ből is kigyógyította őket – közölte nemrégiben a Bloomberg Business Week a Kuala Lumpurban idén júniusban megrendezett Nemzetközi AIDS Társaság (International AIDS Society) találkozóján elhangzottakra hivatkozva.

A bostoni Brigham Nőgyógyászati Klinikán kezelt betegek gyógyszeres HIV-terápiáját leállították, miután szerveztükben 15, illetve 9 hete nem mutatták ki a vírust. A vizsgálatokat vezető orvosok szerint azonban korai lenne még biztosat állítani a betegek állapotáról, az eredmények azonban kétségtelenül reménykeltőek, és további kutatásokra ösztönöznek.

A mostani esetek nagyon emlékeztetnek a híres berlini páciens, Timothy Brownéra, aki a világon az első olyan beteg volt 2007-ben, aki csontvelő-transzplantációt követően gyógyult ki az AIDS-ből. Brown azonban – egészen véletlenül – olyan donortól kapott csontvelőt, akinek sejtjei egy ritka, CCR5 elnevezésű genetikai mutációt tartalmaztak, ráadásul intenzív kemoterápián is átesett, ellentétben a bostoni betegekkel. A kutatók most azt vizsgálják, vajon az ismert mutáción kívül milyen más tényező, gén játszhatott szerepet abban, hogy a bostoni betegek szervezetéből eltűnt a HIV.

Habár sok AIDS-beteg a hírek hallatán csontvelő-transzplantációért fordult kezelő orvosához, a kutatók ezt annak komplexitása és költsége miatt egyelőre mégsem tartják az AIDS kezelés minden esetben alkalmazható módszerének. Jelenleg a gyógyszeres kezelés számít az AIDS elfogadott terápiájának, amely ugyan tünetmentessé teszi a pácienseket, azonban maga a HIV nem tűnik el a szervezetből. Mivel a gyógyszerek a HIV szaporodását gátolják, a vírus úgy rejtőzik el a gyógyszerek elől, hogy nem szaporodik tovább. A gyógyszeres kezelés felfüggesztésével azonban a HIV újra aktivizálódik.

Kapcsolódó cikkeink