Rohamszülés a kórház ajtajában
Várszegi Viktória
2016. november 3.

A kórház parkolójában született meg egy amerikai házaspár kislánya - megható, egyúttal döbbenetes pillanatokat örökített meg a kifejezetten családi, illetve szülőszobai fotózásra specializálódott fényképész, Emily Robinson. A fantasztikus képsorozat azóta bejárta a világot...

A szülőszobai fotózásra - igaz, addig már nem jutott el a csapat - a szintén fényképész házaspár, Amy Beth és Joe Cavaretta kérte fel Robinsont. Mivel a fotós tudta, hogy Amy Beth előző szülése is gyors lefolyású volt, illetve jól viseli a fájdalmat; arra az elhatározásra jutott, jó ötlet lenne már a vajúdás alatt, otthonukban és a kórház felé vezető úton is a párral tartani, és dokumentálni az eseményeket. Mivel a házaspár előzetes elhatározása is az volt, hogy megpróbáltak addig otthon maradni, ameddig csak lehet, így maguk is egyetértettek az elképzeléssel.

Minden tökéletesen ment, a mindössze 25 perces autóút azonban váratlan fordulatot hozott, Amynél megindult a szülés... Az épület kapujában egy bába fogadta a házaspárt, de a kórházba már nem sikerült bejutniuk, ugyanis a pici már úton volt: épphogy odaértek, amikor az asszony érezte, előbukkan gyermeke feje. 

Cavarettáék második kislánya rohamtempóban jött a világra, és már a parkolóban kibújt édesanyja pocakjából - a páratlan felvételek ekkor készültek. A nem mindennapi szülést megörökítő Emily Robinson így fogalmazott a történtek után: "ez volt a leggyorsabb, leghihetetlenebb, leggyönyörűbb szülés, amelyet valaha lefotóztam."

Kép: Emily Robinson Photography

Kép: Emily Robinson Photography

Kép: Emily Robinson Photography

Kép: Emily Robinson Photography

További képek: http://emilyrobinsonphoto.wordpress.com/
Forrás: KidSpot