Új ételek bevezetése – tedd élvezetessé!
Várszegi Viktória
2017. március 2.

Valójában nincs sehol megírva, hogy pontosan mikor kell megkezdeni a szilárd ételek bevezetését, persze néhány dolgot szem előtt kell tartani. Alapszabály, hogy öt hónapos kor előtt egyáltalán nem szabad pépes ételt adni a babának, mert előfordulhat, hogy szervezete még nem készült fel az újfajta táplálékra, így nem lesz képes megemészteni azt.  Biológiai szempontból a hat hónapos kor már megfelelő ahhoz, hogy kivédjük a túl korán megkezdett hozzátáplálás negatív hatásait; azonban pusztán a születési dátum alapján nem lehet eldönteni, hogy kisbabánk elég fejlett-e a szilárd ennivaló problémamentes megemésztéséhez.

A hozzátáplálás ritmusát illetően (is) az a legjobb, ha a babára hagyatkozunk, ennek pedig az a legegyszerűbb módja, ha az egyéb táplálékot mindig a szoptatás után kínáljuk a picinek, így annyit fogad majd el belőle, amennyire valóban szüksége van az anyatej mellé kiegészítésképpen. Ellenkező esetben nincs választási lehetősége a babának, pedig a korának megfelelően adható szilárd ételek tápértéke messze alulmarad az anyatejének, nem beszélve a kizárólag szoptatás útján nyerhető egyéb védőfaktorokról. Ráadásul, ha magunk csökkentjük a szoptatások mennyiségét/időtartamát, rövid idő elteltével az anyatej mennyisége is jelentősen megcsappan, ellenben ha lassan, a maga tempójában kezd elválasztódni a baba, a kereslet-kínált elve szerint fokozatosan, a gyerkőc igényeinek megfelelően csökken a tejmennyiség.

Apró trükkök, nagy eredmények:

- Ültessük kényelmes etetőszékbe csemeténket!
- Baba számára kedves előkét használjunk, legyen az akár szövet, nyakba kötős, merev, bebújós vagy ingszerű. A választék nagy, és minden babának megvan a kedvenc előkéje, adjuk rá azt
- Több fajta kanalat lehet kapni, mégis van olyan baba, aki csak a hideg fémet szereti, mert abban meg tudja magát nézni. Egy kis játék nem árt senkinek, a jókedvű babát könnyebben kóstoltatjuk meg az új ízekkel!
- "Kétkanalas" módszer. Anyuka és baba is kap 1-1 kanalat. Ennek lényege, hogy a baba szabadon próbálkozhat, anyuka pedig ténylegesen is jóllakatja a babát.
- Nem minden esetben kell ragaszkodni a kanálhoz. A jól fogó csecsemő szeret saját kézzel enni, és puha, főtt dolgokat elmajszolni.
Az önálló evés sok maszatolással jár, ezt jobb idejekorán tudatosítanunk magunkban, ugyanis a baba egészséges fejlődése szempontjából is fontos, hogy hagyjuk őt kibontakozni az étkezés terén. Ha lehet, pusztán kényelmi okokból ne etessük meg mi magunk a babát, mert bár gyorsabb és nem jár annyi kosszal, később félszeggé válhat tőle gyermekünk.
- Van baba, aki a szülők ujjáról szopogatja le szívesen az első falatokat.
- Előfordul, hogy a baba nehezen hagyja ott a játékteret az evés miatt, ilyenkor nyugodtan "asztalhoz ülhet" a kedvenc mackó, kisautó is, kanalat is kaphatnak, ha a babának ettől megjön a kedve az evéshez.
- Amelyik baba nem szereti a zöldséget vagy a húst, de szereti az almát vagy más gyümölcsöt, annak lehet a gyümölcsbe keverni zöldséget vagy húst úgy és annyit, hogy ne vegye észre, így minden szükséges tápanyag bejut a szervezetébe.
A hozzátáplálás kezdetén (és még jó ideig) minden újdonságszámba megy a babánál, így amíg meg nem szokja az etetőszéket, a kanalat, a tányért, egyszóval az étkezés körüli rituálékat, jobb nem változtatni azokon. Ne variáljunk az etetés forgatókönyvén, legalábbis addig biztosan ne, ameddig mindez természetessé nem válik a babának, ellenkező esetben csak összezavarjuk őt.
- Ha nem tudja még használni a kanalat, mert folyton kinyomja az ételt a nyelvével, akkor célszerű egy kicsit lenyomni és úgy rátenni az ennivalót és a szájpadlása felé emelve kihúzni a kanalat a szájából. Így könnyebben fogja lenyelni.

Szerző: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége – Babásmamás.hu

A cikk nem minősül orvosi szakvéleménynek, illetve nem pótolja a szakorvosi vizsgálatot. A közölt tartalom mindössze általános tájékoztatás, nem használható egészségi problémák, betegségek diagnosztizálására vagy gyógyítására. Nem vállalhatunk semmilyen felelősséget azzal kapcsolatban, hogy olvasóink hogyan használják fel a webhelyen közölt információkat.

Kapcsolódó cikkeink